Színek hatása a szövegre

Egy nyelviskola alapítója vagyok, és óraadó angoltanárként szívügyem a nyelv magas szintű, minőségi oktatása. Egy jó pedagógus tudja, hogy egy tanuló figyelme, legyen akárhány éves akkor ragadható meg a leginkább, ha a tananyag kiegészül játékos, vizuális megoldásokkal. Érdekesebbé kívántam tenni az általam előszeretettel alkalmazott szituációs gyakorlatokat, ezért a papírlapra nyomtatott szöveget különleges, színes képekkel terveztem kiegészíteni.

Van egy remekül funkcionáló nyomtatónk, de csupán hivatalos iratok nyomtatására használjuk, így a fekete patron alkalmazása bőven kielégítette az iskola igényeit. A képekhez színekre volt szükség, ezért nekiláttam, hogy felkutassam az erre leginkább alkalmas szolgáltatót, aki tud segíteni problémám megoldásában. Megkérdeztem egyik kollégám, hogy ismer-e megbízható webshopot, ahol ezzel foglalkoznak, ugyanis kényelmesebb megoldásnak tűnt rendelni, mivel kevés szabadidővel rendelkezem. Segítségemre sietett és átnyújtott egy kis cetlit, amelyen egy weblap címe volt olvasható: https://nyomtatoalkatresz.hu.

Azonnal felkerestem a megadott címet. Az oldal remekül átlátható és igényesen rendszerezett, így gond nélkül sikerült eligazodnom rajta. A keresőbe bárki beírhatja a nyomtatója típusát, és ennek megfelelően listázza az oldal a szerkezet számára kompatibilis patronokat. Meglepődtem, hogy mennyiféle csodálatos szín található a repertoárban. Sikerült kiválasztanom utángyártott termékek közül egy pirosat, egy ciánkéket, egy sárgát, egy zöldet és egy gyönyörű magentát.

Felfigyeltem az azonnali kedvezményükre, mely már két darab termék után automatikusan jár. Már ez a hír önmagában örömteli felfedezés volt. Ám ahogy lejjebb görgettem, akkor láttam, hogy ez a kedvezmény még jelentősebb, amennyiben három, vagy annál több terméket helyez a kosarába a vásárló. Ez igazán szuper, akkor megéri többet rendelni.

Találtam egy leírást arra vonatkozóan, ha esetleg az utángyártott termék hibás, azt van lehetőségünk visszaküldeni postán vagy futárszolgálattal. Ezt saját dobozába visszacsomagolva kell megtennünk egy tesztlap, illetve egy kellékállapot kíséretében, melyek nélkül a garancia sajnos nem érvényesíthető, így ezekre figyelnünk érdemes, ha esetleg hibával találkozunk. A beérkezést követően a gyártó, vagy az importőr fogja bevizsgálni az adott terméket. A garancia akkor érvényes, amennyiben a kellék sértetlen és az eredeti töltet 75 százalékban megtalálható benne. Illetve amennyiben a saját dobozában érkezik vissza. A bevizsgálás ideje a beérkezéstől számított maximum 15 munkanapra datálható, de jellemzően ez inkább egy munkanap szokott lenni. A jogos csere kiszállítása szintén egy munkanap. Hibás termék bármikor bármelyik szolgáltatónál előfordul, ez teljesen természetes jelenség. Viszont ennek a helyénvaló kezelése már sajnos nem mindenütt elvárható. Jelen esetben igazán korrekt feltételek kerültek megfogalmazásra a cég részéről.

Kollégám telefonon hívott időközben, hogy leadtam -e már a rendelésem, mert szüksége volna fekete faxfilmre a faxgép nyomtatójába, amelynek a megrendelését idáig minden alkalommal ő bonyolította le a nyomtatoalkatresz.hu -n. Jelen esetben nyilván célszerű volt egy egy kalap alá venni mindent, és örömmel meg is tettem. Természetesen itt is éltem a kedvezmények kínálta lehetőséggel, és rendeltem hármat az adott termékből.

Ahogy egyre inkább elmélyültem a webshop termékkínálatában, sorra fedeztem fel az egyre különlegesebb lehetőségeket. Például még soha nem hallottam azelőtt arról, hogy van lehetőség otthoni matrica nyomtatásra, amit aztán könnyedén rávasalhatunk egy pólóra. A termékek között szerepelt ez a pólóra vasalható matrica, mely 12 darab A4 -es méretű lapot tartalmaz. Ez tintasugaras nyomtatókhoz használható és egy év garancia vonatkozik rá. Nagyon érdekesnek találtam, és megláttam benne a lehetőséget, hogy talán kislányom számára örömet okozna egy ilyen időeltöltés, hiszen folyton a színes képek és rajzok állnak érdeklődése fókuszában. Akár az általa elkészült rajzot is beszkennelhetnénk és rányomtathatnánk egy pólóra. Ebből a termékből is azon nyomban háromszoros mennyiség landolt a kosaramban.

Ezen kívül blogbejegyzésekre is figyelmes lettem, az egyik azt a témát járja körbe, hogy tulajdonképpen hány oldalt is tudok nyomtatni valójában. Ezt a kellékanyagok teljesítményének tárgyalásával teszi közérthetővé a számunkra. A legtöbb gyártó általában megadja a kellékanyagok hivatalos kinyomtatható oldalszámát, melyet a felhasználók zöme egyértelmű módon szempontként is kezel. Fontos azonban ismernünk azt a tényt, hogy a kitermelhető nyomatszámot szinte az összes gyártó 5%-os lefedettség mellett nevezi meg. A lefedettség az az érték, ami megmutatja számunkra, hogy a kinyomtatott oldalunkat terjedelem szempontjából mekkora hányadban fedi festék. Viszont ez a lefedettség nagyrészt függ attól, hogy mit is nyomtatunk. Amennyiben például félkövér betűket használunk, esetleg ábrákat, úgy jelentősen megnő a lefedettség, és egyértelmű módon lecsökken a nyomtatható lapok száma. Ha valaki tintasugaras nyomtatóval rendelkezik, ezek a tényezők még komplexebbé válnak. A nyomtatoalkatresz.hu erre vonatkozólag tanácsokkal látja el a laikus érdeklődőt. Fontos, hogy legyünk mértékletesek a tintatófej tisztításával kapcsolatosan, illetve kitér arra, hogy a leginkább praktikus megoldás fotónyomtatás esetében, ha az ember fotópapírra nyomtat. Ezek a papírok többrétegűek, hogy minél mélyebben, minél több tintát legyenek képesek felvenni az elérni kívánt színmélység tekintetében . Egy fotópapír annál szebb képeket jelenít meg, minél több réteget tartalmaz. Így akár egyetlen A4-es fotó kinyomtatása egy ilyen többrétegű, minőségi papírra akár több tíz oldalnyi irodai szöveg és színes grafikon kinyomtatásával lesz arányos.

Nagyon boldog voltam, hogy ezt még azelőtt elolvastam, hogy véglegesítettem volna a rendelést, mert mindenképpen szerettem volna spórolni, másrészt a leginkább minőségi nyomtatást kivitelezni, hogy diákjaim vizuális élménye kiteljesedhessen. Hozzácsaptam a listámhoz a már jól bevált háromszoros mennyiséget és elégedetten léptem tovább.

Nem volt nehéz nem észrevennem- hiszen a https://nyomtatoalkatresz.hu weblapon folyamatosan megjelenítésre kerül- az ingyenes kiszállítást, mint teljes körű szolgáltatást. Kíváncsi voltam, vajon mennyi idő alatt kapom kézhez a megrendelt termékeket, így tovább kutakodtam, és meg is találtam a ,,kiszállítás ideje” címmel ellátott menüpontot, amely alatt részletes leírást kaptam arról, hogy milyen tényezőktől függ a kiszállítás ideje. Ezt nagyon szimpatikusnak találtam, mivel a Nyomtatóalkatrész.hu Kft csapata különböző színekre bontotta fel a szállítási opciókat, mint zöld pipa, ciánkék pipa és narancssárga homokóra. Tényleg érzékeny lehet a színekre az, aki még egy ilyen felsorolásban is kitér arra, hogy a például a kéket a pontos árnyalat megnevezésével illesse. Apróságnak tűnhet egy efféle tényező, de valójában az én szerény véleményem szerint az ilyen kedves részletek sokat elárulnak egy szolgáltató hozzáállásáról. Hiszen valószínűsíthetően tényleg igazán szeretik a színek világát. Nem is járhatnék jobb helyen, ezt gondoltam akkor magamban. Ráadásul szerencsés helyzetbe kerültem, mert a rendelésem még bőven 12 óra előtt sikerült leadnom, így nálam a zöld pipa került megjelenítésre. Ez azt jelenti, hogy egy-két munkanapon belül várható volt a kiszállítás, amelynek természetesen eleget is tettek.

Az eredmény magáért beszél. Azóta diákjaim örömmel forgatják kezükben a nyomtatott lapokat,amelyeken a figyelemfelkeltő, témához kapcsolódó képeknek hála könnyebben megragad a figyelem. Ezáltal pedig a tananyag is hatékonyabban rögzül, hiszen a vizuális hatás is segíti az információ beépülését a diákok memóriájába.

A https://nyomtatoalkatresz.hu bekerült a könyvjelzőim közé a laptopomon, hiszen folyamatosan szükségem lesz innentől kezdve a szolgáltatásaikra.