Uncategorized

A nyelvtanulás fontos, és ma már szükséges is

Bizonyára Te magad is, kedves olvasó, jártál már külföldön, vagy találkoztál máshonnan érkezett emberrel itt, Magyarországon. És ha ilyesmi adódik, akkor jól jön, ha legalább pár szót tudsz kommunikálni, igaz? Elmúltak már azok az idők, amikor minden gond nélkül le lehetett élni egy életet úgy, hogy az anyanyelveden kívül egy kukkot sem beszéltél más nyelven, hiszen a legtöbbünknek a munkájához is hozzá tartozik, hogy legalább angolul tudjunk, és képesek legyünk adott esetben angol forrásból dolgozni, egy cikket elolvasni és értelmezni, vagy éppen egy idegen nyelvű képzést végighallgatni. Az angol vált korunk univerzális nyelvévé, ahogyan a múltban a latin töltötte be ugyanezt a szerepet. Azonban a latin meglehetősen nehéz nyelv, már abból a szempontból is, hogy senki sem beszéli elsődleges nyelvként, nem tudjuk anyanyelvi beszélőtől hallgatni, ráadásul már nagyon kevesen konyítanak hozzá. Angolul ellenben mind az öt lakott kontinensen beszélnek, szóval lényegesen célszerűbb azt tanulni!

De mi a baja sokaknak az angollal? Hiszen mi, magyarok legendásan megküzdünk vele, még külön kifejezés is létezik a magyar akcentusra (hunglish). Talán azért lehet, mert a két nyelv teljes mértékben különbözik mind gondolkodásmódban, mind a használt hangokban. Mi is használunk egy rakás olyan magán- és mássalhangzót, ami az angol nyelvből teljes egészében hiányzik, és ők is ejtenek úgy dolgokat, amit az átlag magyarnak igencsak nehezére esik reprodukálni. De pont ezért jó, ha egy olyan tanárnál tanulunk angolul, akinek ez az elsődleges nyelve, hiszen így első kézből hallhatjuk, hogyan is kellene csinálni. És minél korábban kezdjük, annál jobb! Nem véletlenül íratják kétnyelvű óvodába a gyerekeiket azok, akik megtehetik. Minél fiatalabban kezdjük el hallani, minél korábban ismerkedünk meg a szavakkal, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a későbbiekben nem okoz majd gondot a könnyű és magas szintű elsajátítás.

Viszont az angolnak van egy óriási előnye: igen egyszerű a nyelvtana. Valójában az angol közép- és felsőfok között sokkal nagyobb a lépcső, mint például a németnél. De ne az legyen az alapvető célunk, hogy ha külföldre keveredünk, akkor ne adjanak el egy zsák babért. Ha már tanuljuk a nyelvet, akkor törekedjünk a minél magasabb szintű elsajátítására, hiszen így a későbbiekben a saját javunkat is szolgáljuk. Nagyon-nagyon sok dolog csak angolul található meg az interneten, és ha nem igyekszünk legalább középszintig eljutni, akkor rengeteg mindenről lemaradhatunk. Vagy ott van a szórakozás. Egy csomó film nem jut el odáig, hogy szinkronizálják, és csak angolul érhető el. Ezeket is inkább kihagyod, csak mert nincs kedved elsajátítani a nyelvet? Aztán ott van még a zene is! A legtöbb előadó angolul írja a dalszövegeit, hiszen ezen az univerzális nyelven sokkal nagyobb közönséghez juthat el az üzenet. És még sorolhatnánk a területeket estig. Minderről szívesen lemondanál, hogy elkerüld a tanulást?

Ha valaki eljut arra a szintre, hogy már meg tud különböztetni akcentusokat, nyelvjárásokat, ismer esetleg lokálisan használt kifejezéseket, az kimondottan jó. Az már tényleg az a szint, amit mesterkurzusokkal vagy emelt szintű tanfolyamokkal lehet megugrani, ám ha valaki önszorgalomból éri el, az kifejezetten dicséretes. Persze ehhez kell az affinitás is, vagyis az, hogy tényleg sokat hallja és használja, valamint értse is az ember az angol anyanyelvűek gondolkodását. És érdemes is a tudásunkat karbantartani, mert könnyedén berozsdásodhat. Persze, éles helyzetben előfordulhat, hogy nem jut eszünkbe egy-egy szó, és ezt valószínűleg a beszélgetőpartnerünk is meg fogja érteni, elvégre Te vetted a fáradságot, hogy megtanuld az Ő nyelvét. De a kommunikáció, a közös hang megtalálása sokkal könnyebb és jobban is esik, mint a kézzel-lábban mutogatás vagy a szótlanság. Szóval mindenképpen érdemes elkezdeni angolul tanulni, ha még nem tetted volna meg, mert nem csak kellemetlen helyzeteket kerülhetsz el, hanem saját magadat is hozzásegítheted új élményekhez, tudásanyaghoz, kikapcsolódáshoz.

A nyelvtanulás fontos, és ma már szükséges is bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva