Egy vitorlás hajón rengeteg angol kifejezés bújik meg

Hagyományos tantermi keretek között is vannak olyan módszerek, amikkel egy az átlagosnál könnyebben lehet új szavakat és kifejezéseket elhinteni mások fejében. Ha viszont egy kicsit kimozdítjuk a tanulókat – korosztálytól függetlenül – a megszokott közegből és a tanulandó témakörhöz illő környezetbe visszük őket, azzal hatalmasat lendíthetünk a szótanuláson. Sokkal egyszerűbb úgy megjegyezni egy-egy új kifejezést, hogy ahhoz vizuális, vagy netán még emocionális élmény is társul. Ezért az idei nyáron szerveztem egy olyan hétvégét, ahol vitorlázni mentünk a diákokkal a Balatonra, amiben a balatonpro.hu csapata volt a segítségemre.

Siófokon volt az a kikötő, ahonnan indult a mulatság. Ennek mindenki nagyon örült, mivel Budapestről utaztunk, nem jött volna jól, ha mondjuk Keszthelyig kell autózni.. Sokat gondolkoztam rajta, hogy csak egy sima vitorlázást foglaljak a weboldalon, vagy inkább egy csapatépítő tréninget. Aztán inkább felhívtam a BalatonPro egyik kollégáját a honlapon található elérhetőségen, felvázoltam neki az ötletemet és kikértem a véleményét, hogy ő mit gondol erről, elvégre mégis csak több hasonló programot szervezett már, mint én. Szóval ő azt tanácsolta nagyon kedvesen, hogy inkább legyen ez egy különleges csapatépítő, ahol megvannak a megszokott kreatív csapatversenyek is, mert az is rengeteg új platformot ad arra, hogy új angol szavakat és kifejezéseket tanuljanak a diákok, miközben jól érzik magukat. Tehát így is lett végül, egy csapatépítő vitorlázást foglaltam le a balatonpro.hu oldalon.

Megérkeztünk a kikötőbe a reggeli órákba. Ott fogadott minket a BalatonPro munkatársa és bemutatott a kapitánynak. Amikor mindenki készen állt, megkerestük közösen a hajót, feltankoltunk minden szükséges munícióval és megkezdődött a matrózok oktatása. Micsoda feladatot kapott mindenki! Pedig egészen sokan voltunk a magunk 10 főjével, de még így is bőven jutott mindenkinek olyan szerep, ami a kihajózás során kulcsfontosságú volt. Nekem például arra kellett figyelnem, hogy a hajó bal hátuljával még csak véletlenül se tolassunk rá a szomszéd hajóra, miközben állunk ki a parkolóból, ha meg mégis vészesen megközelítjük, akkor lökjem el magunkat tőle. Na de, hogy senki se unatkozzon és ne felejtsék, hogy alapvetően miért is jöttünk a balatonpro.hu-val vitorlázni, jól el is hadartam pár ide illő kifejezést, szólás-mondást angolul, amikor épp úgy hozta a szituáció. A későbbiek azt igazolták, hogy ebből egész sok megmaradt.

A kapitányunk közben elmesélte azt is, hogyha valakinek jobban megtetszene ez az egész móka és netán meglátja benne a sportot is, akkor a balatonpro.hu-nál van lehetőség arra is, hogy valaki alapvető vitorlás tudásra tegyen szert. Ugyanis indítanak alapszintű vitorlás tanfolyamokat, ahol a legalapvetőbb fogásokat el lehet lesni és már nem a nullával kell nekivágni egy vitorlás oktatásnak és vizsgának.

Szóval, ahogy kiértünk a vízre már jöttek is az újabb témák a gyönyörű látvánnyal, a hegyekkel, az időjárással és más hajókkal kapcsolatban. Igazi paradicsom volt ez, minden szempontból. Hála a kapitányunknak, mindenről volt idő beszélni és tanulni, közben meg persze rengeteget nevettünk és nagyon jó hangulatban telt ez a kis kiruccanás.

A csapatépítő programokat a balatonpro.hu túráin szintén a kapitány szokta vezetni, ha csak nem jön még egy animátor is. Itt most a kapitányunk csinálta úgymond a fesztivált a jobbnál-jobb játékaival. Természetesen ennél a pontnál is ott volt rögtön a fordítás angolra, hogy mindenkiben más is rögzüljön. Aztán meg jöttek a gyorsasági és ügyességi versenynek, megbolondítva egy-egy angol szó vagy kifejezés megtanulásával. Nagyon jófejek voltak a BalatonPro-sok, hogy erre is gondoltak. Mert hogy tényleg beleszőtték a szótanulást a játékokba. Így nem csak önmagában ügyességi volt a verseny, vagy gyorsasági, hanem tényleg komplexen oda kellett tenni magukat a játékosoknak fejben is. A játék végére pedig sok más hasznos tudással lettek gazdagabbak.

Így telt nálunk mókásunk egy angol tanulós – vitorlázós hétvége. Mindenki nagyon feltöltődve és élményekkel teli tért aztán haza és a későbbi számonkérések alkalmával beigazolódott, hogy ebben a közegben jobban ment a szavak és kifejezések elmélyítése és megtanulása. Hála és köszönet a balatonpro.hu csapatának! Nem kérdés, hogy a jövő évben is szervezek velük karöltve egy ilyen vitorlázós hétvégét, vagy akár még többet is.