Beszéljenek a tapasztalatok a Topiwork Iskolaszövetkezettel kapcsolatosan

Az angoltanulással sosem álltam hadilábon, már ha arról volt szó, hogy bővüljön a szókincsem vagy írjak egy esszét gyakorlásképp, ellenben pont a lényeg, vagyis az, hogy meg merjek szólalni, rapszodikusan alakult az utóbbi időben. Már gyerekként gagyogtam és próbáltam értelmezni a külföldi dalszövegeket, de németesként csak gimnáziumban találkoztam az angol nyelvvel, mármint ami az iskolarendszert illeti. Még ott is egészen magabiztosan beszéltem, csakúgy, mint az egyetemen és később az első néhány munkahelyemen. Aztán jött egy olyan időszak – hozzátenném, nem is olyan rövid –, amikor nem kellett használnom a nyelvet, nem kellett minden egyes nap külföldiekkel beszélnem, így a beszédkészségem valamelyest megkopott. Kialakult bennem egyfajta blokk, és kiestem a rutinból. Most épp ezt építem újra, és eddig egész jól megy a dolog.

A húgom pedig épp az első diákmelóját éli épp, úgyhogy nyilván én is vetettem egy pillantást az iskolaszövetkezetre, ahol sikerült megtalálnia, amit keresett. A weboldal alapján a Topiworknél akad bőven alkalmi diákmunka, hosszú távú lehetőség és még gyakornoki pozíciót is meg lehet csípni, szóval nem túlzás azt mondani, hogy minden igényt kiszolgál. Ráadásul különösen rugalmas feltételekkel lehet náluk munkát vállalni, régóta dolgoznak azokkal a cégekkel, akiknek kiközvetítik a diákokat, úgyhogy mindenki biztos lehet abban, hogy össze fogja tudni egyeztetni a tanulmányait a munkával. Márpedig ahány szak, annyiféle órarend, szóval ez különösen fontos szempont akár alkalmi diákmunka esetén is, hacsak épp nem a nyárról beszélünk. Miután lecsekkoltam a topiwork.hu-t, megnyugodtam, hogy a tesóm tényleg jól választott – bezzeg annak idején még nem volt ilyen profi weboldal, online jelentkezés és egyebek!

Szerintem ez az egyik nagy előnye a Topiwork Iskolaszövetkezetnek: tulajdonképpen bárhonnan, bármikor elérhetőek weboldalukon a legfrissebb álláslehetőségek, és ami a legfőbb, hogy naprakész önéletrajz birtokában egyből lehet is pályázni náluk ezekre az állásokra. Ez nemcsak fáradságot spórol meg a hallgatóknak, hanem rengeteg időt is, így jelentősen gördülékenyebbé teszi a folyamatokat, mint a mi időnkben. Hol volt még akkor az a kényelem, hogy mindent el tudunk intézni online? A másik extra pedig a lehetőségek széles spektruma. Bár alkalmi diákmunka jellemzően a szezonokban van többségben, de a Topiwork széles spektrumáról többféle iparágban is megtalálhatjuk a nekünk tetsző lehetőségeket. Akár IT területről, akár mérnöki pályáról vagy éppen könnyű fizikai munkáról van szó, a topiwork.hu-n bőven lehet miből válogatni.

Gondoltam, sok egyetemista számára hasznos lehet, ha megosztom ezt a lehetőséget itt az oldalon, ha esetleg valaki még nem hallott volna a Topiwork Iskolaszövetkezet nyújtotta szuper lehetőségekről, főleg Budapesten és környékén – de még otthonról végezhető munkákra is pályázhatunk náluk.