Nyelvtanfolyamon hallottam a legjobb autószervizről

A nyelvtanulás, valószínűleg nem kell mondanom, ma már egyre fontosabbá válik, nem hiába terjedt el a mondás, miszerint „ahány nyelven tudsz, annyi ember vagy” – hiszen minél több nyelvet és minél magasabb fokon ismersz, annál több lehetőséged van az életben nagyon sok területen. A német után épp ezért kezdtem bele jómagam is az angol elsajátításába, mert ugyan mindig távol állt tőlem, be kellett látnom, hogy igenis van létjogosultsága és a munkahelyek is gyakrabban kérnek angolt, mint németet. Egy kiscsoportos tanfolyamra iratkoztam be, ahol nagyon jó hangulatban teltek az órák, örömömre beszéd centrikusan és gyakorlatiasan, számos témával foglalkozva. Így esett, hogy természetesen volt szó a közlekedésről is: közlekedési lehetőségek, közlekedési eszközök és társai. Mivel fontos volt az életszerűség, túlmutatva a tankönyvszagú párbeszédeken, a saját életünkről is beszélhettünk, így kerültek szóba az autókkal kapcsolatos lehetséges problémák és az autószerelés. Ekkor említette egy társam, hogy ők az autójukkal barátaik tanácsára már évek óta a MetaAutoszerviz.hu ügyfélkörét bővítik, és nemcsak ők, hanem barátaik is mindig maximálisan elégedettek a munkájukkal.

Elmondta, hogy nagyon széles a szolgáltatásaik tárháza, mert lehetőség van egy egyszerű olajcserétől kezdve a nagyon nagy, összetett munkákra is, rendelkeznek a megfelelő műszerekkel a diagnosztikai kiolvasáshoz is. Ami viszont igazán felkeltette az érdeklődésemet, az az volt, hogy az elmondása szerint nagyon sok mindent elektronikus úton is lehet velük intézni, legyen az időpontfoglalás a rendszerükön keresztül, árajánlatkérés, a munkalap lekérése vagy bármely, munkafolyamatokkal kapcsolatos dokumentum igénylése, ezzel igen megkönnyítve ügyfeleik életét. Ami igazán felkeltette még az érdeklődésem, az az a tény volt, hogy állítólag még azt is intézik, ha műszaki vizsgára kell vinni egy autót, mert még el is szállítják szükség esetén.

Ez az információ részemről pont kapóra jött: kinéztem egy autót, amit szerettem volna megvenni, viszont nem szakemberként nem voltam biztos abban, hogy biztosan jó döntést hoznék -e; a MetaAutoszerviz.hu-nál pedig még arra is lehetőség volt, hogy vétel előtt átvizsgálják a kinézett autót, próbakörrel kísérve. Persze, minden forint számít, de ekkora tételnél bőven megéri egy ilyen, ha ezzel tudom, hogy azt veszem, amit szeretnék – vagy éppen nem költök el feleslegesen egy hatalmas összeget. Így hát egyeztettem is az autó tulajdonosával, hogy beleegyezne -e egy ilyenbe, szerencsére igent mondott – ez már jó jelnek tűnt. Ezután felkerestem a Méta Autószervizt is időpont egyeztetésre, akik rövid határidőn belül el is vállalták a munkát. Aminek nagyon örültem, az az, hogy a csomag tartalmilag arra épült mint a műszaki vizsgához összeállított verzió, viszont ez olyan plusz dolgokat is tartalmazott, amelyek a vevő számára még informatívak és hasznosak lehetnek.

Minden teljesen simán ment, a megbeszélt időben fogadtak és az előre egyeztetett intervallumon belül meg is történt az ellenőrzés. Az eredményük, nagy szerencsémre – vagy szerencsénkre – fedte is az eladó által elmondottakat, így még némi tanakodás után meg is vettem a független szerviz által is megbízhatónak, jó állapotúnak ítélt autót. Valljuk be, történjen bármi, mindig megbízhatóbb egy független, objektív vélemény, mint egy olyané, aki bármilyen irányban elfogult, akár a vevővel, akár az eladóval szemben. Az autómat azóta is nagy elégedettséggel használom, a Méta Autószervizt pedig örömmel ajánlom mindenkinek, akinek bármikor ilyen jellegű vételi szándéka lenne.